LÉTEZNEK-E A BIBLIA SZENT HELYEI: KÁNA, JÉZUS ELSŐ CSODÁJÁNAK HELYSZÍNE
Van egy nagyon érdekes történet János evangéliumában, egy esküvőről, amelyen Jézus és tanítványai vettek részt a galileai Kána faluban. János evangéliumában a történet azért fontos, mert itt esett meg Jézus első csodatétele, amikor a vizet borrá változtatta. A leírás szerint Jézus és tanítványai, akik a Jordán völgyében voltak, harmadnapra csatlakoztak az esküvői ünnepséghez. Jézus anyja, Mária és testvérei már ott voltak. Jézus édesanyja, amikor az alkalomra hozott bor váratlanul elfogyott, mert a vártnál nagyobb volt a tömeg, Jézushoz fordult. A történet többi részét mindenki jól ismeri: Jézus a hat kőedényben levő vizet csodálatos módon a legfinomabb borrá változtatta. A bibliakutatók azonban nem csak a történetet szerették volna ismerni, hanem azt is, hogy létezett-e és ha igen, akkor hol volt az első csodatétel helyszíne, Kána faluja. A Bibliában legalább öt jelölt van Kánára. A leírások szerint a zarándokok hagyományosan a Kafr Kanna nevű települést keresik fel, ahol templomot is emeltek a csodatétel emlékére, egyes történészek azonban Khirbet Qana helyszínét jelölik meg. Ez a település 8 mérföldre északnyugatra van Názárettől és 12 mérföldre nyugatra a Galileai-tengertől. Magasan egy dombon található, kilátással a Bet Netofa völgyére. Az ásatások ezen a helyen 1998-ban kezdődtek. A régészek bizonyítékokat találtak arra, hogy Khirbet Quana nyüzsgő zsidó falu volt a görög és a római korban. Megtalálták itt egy római kori zsinagóga és több rituális fürdő romjait, valamint makkabeus érméket és egy héber betűkkel bekarcolt kerámia darabkát is. Khirbet Quana tehát valóban létező zsidó falu volt az ókorban, de vajon ez a hely volt Jézus első csodatételének helyszíne is? A régészcsapat ezen a helyen tárt fel egy, a keresztényüldözések korából származó nagy barlangrendszert, melyet legalább négy barlang alkot. Az első feltárt barlangot a bizánci kortól a keresztes lovagok koráig, tehát 415-től 1217-ig származó vakolat borította. A barlangok falán talált görög falfirkák valószínűleg keresztény zarándokoktól valók. Van, amelyiken az „Úr Jézus" felirat olvasható, némelyik keresztet ábrázol, másik pedig zarándokok nevét. Még lenyűgözőbb, hogy a régészek ebben az első barlangban oltárt találtak. Mindez arra utal, hogy a Khirbet Quanát, vagyis Kánát már nagyon korai időktől fogva annak a Kánának tekintették, ahol Krisztus első csodája történt.
- Nincsenek hozzászólások.